A főzés mint minden, sok meglepetéssel jár idegenben. Régóta tudom, hogy ha valaki letelepedik valahol, akkor jár legjobban, ha azonnal, vagy rövid idő alatt felveszi a helyi szokásokat. Akkor nem érheti meglepetés. Nem véletlenül alakultak ki a helyi szokások. Fogadjuk hát el, hogy érdemes megtanulni őket!
Mert ha például egy magyar Írországban akar főzni, már az alapanyagok miatt sem tud "hazait" készíteni. A végeredmény mindig (akárki akármit is állít) az, hogy majdnem olyan... Itt van pl. a tejföl ami számos magyar étel fontos kelléke. A legtöbb országban nem is ismerik. Én találtam (segítséggel) igazi tejfölt. Olyan kis vajkrémes dobozkában, idegen névvel, rá sem akartam ismerni. Aztán itthon azonnal felnyitottam, megkóstoltam, és nagyot csalódtam! Valami egészen mást kaptam mint amit vártam. Mert én otthon a jóöreg 2,8 százalékos (rosszabb esetben 1,5-ös, de semmiképpen nem frissföl!) igazi tejfölhöz szoktam. Ez meg egy... Na hagyjuk. Félre is toltam, és majdnem elfelejtettem, amikor mégis úgy döntöttem, hogy felhasználom a rakottkrumplihoz. Ha már nem lehet benne igazi kolbász, ha már az itteni sárga krumpli olyan szétmállós, és mégis főtlennek tűnő, hát mit ronthat rajta egy"majdnem" tejföl? A gondolatokat tettek követték, és főztem. Amikor a tejfölhöz értem a rétegelésben, nem akart kiesni a dobozból. Na - gondoltam - felhígítom egy kis vízzel. Ennek már úgyis annyi. És akkor ért a meglepetés! Minél több vizet adtam hozzá állandó kevergetés mellett, annál jobban kezdett hasonlítani az otthoni "igazihoz"! Aztán megkóstoltam, és majdnem felkiáltottam. Ezaz! Pont mint otthon...
Szóval nem lehet, vagy csak nehezen hazait főzni, ha az embert már a tejföllel is megcsalják. Mert milyen dolog már az, hogy a tejföl a tejből készül, és nem a vízcsapot fejik hozzá. Egyébként így jártam a vajjal is. Napokig forgattam, és csak nehezen jöttem rá, hogy mi nem tetszik. EZ THÉNTEJBŐL VAN! Kész átverés! Régen azt hittem sokáig gyerekfejjel, hogy a teavaj teából készül. Mint most kiderült, nem is sokat tévedtem.
Persze nem minden jobb itt sem. A "PAPRIKA" (made in Dublin) felirat először megörvendeztetett, majd amikor beleszagoltam, olyan kéthónapos virágváza szaga volt. Az íze sem különb. Abba szerintem minden barna fűfélét beledaráltak. Salátaöntetbe talán jó is lesz, de a "magyarosh gulash"-ba semmiképpen nem! Ma egyébként azt főztem. Egy lelkes fiatal munkatársam akarta megtanulni mindenképpen az "igazi" magyar gulyás receptjét. (mutatta a könyvben, hogy neki megvan. Néztem a hozzávalókat, és jól mulattam) El is magyaráztam neki mindent. Tetszett is neki, mert ebéd után megjegyezte, hogy olyan eredeti, mulattató volt velem főzni. Pedig csak az igazat meséltem neki.
Gulash.
Először is hogy mi az a gulya. Ki a gulyás (számadó), s miért hívják ezt a kaját így. Azonnal meg is tanulta, hogy gulyáááás, és nem a deutsh gulash a módja. Aztán mondom neki, hogy ez egy very primitív, de very nagyongood étel. Mert a Hortobágyon (amit a Dajcs turisták csak a "nagy nihil" néven ismernek, a sok pásztor mit is főzhetett mást, mint amit ott megtalált. Nem nagyon beszélem még a nyelvet, ezért félig németül, félig angolul a következő mese született:
Megy az a primitív magyar pásztorember a nagy semmin, szemével a horizonton a Juliskát lookingforralja, és nagyon megéhezik közben. Széjjel is néz, hogy mit lehetne itten now ítingelni?
Lát egy kicsi tehénkét (borjú) fejbe is veri, és elindul a szállására vele. Útközben mindenfélét összeszed ami kell a gulyásba. Pl. a libások házikója mellett talál a konyhakertben egy kis zöldséget, meg sárgarépát. A kútban leeresztve egy kis bort, s találna még mást is, de dzsaszt jönnek hazafelé a libások, és ezt a találkozást szeretné elkerülni. Mindenesetre, hogy harag ne legyen, otthagyja a borjú egy részét az egyszem akácfára akasztva engesztelőnek a borért...
Otthon aztán előveszi a Juliska őrölte paprikát, a zsákból (az ágya alól) a hagymát, jó vöröset, mert annak van ám leve, meg zamata!
A mese többi része nem túl érdekes. Az csak olyan szakmai hablaty, hogy miért nem teszünk bele egy csöpp vizet sem, mitől lesz a self water ott amikor az előbb még nem is volt, hogy miért kell letakarni a bográcsot, és miért nem szabad abba kanállal belekevergetni stb. Az megint tetszett neki, hogy azért nem teszünk a gulyásba tomato szirupot, mert az a veri primitív magyar pásztor hiába kémlelt maga körül, olyan ott sosem nőtt a fűben, így nem is találhatott...
Közben elkészült az ebéd, és én látom ám, hogy a kuktám telejegyzetelte ceruzával azt a kb. három kilós gyönyörű színes szakácskönyvét az "Echte Ungarische Gulasch rezept" oldalon. Sorközökben, margón, mindenűtt. Mondom is, hogy most ezzel tönkretette a könyvet, mire megnyugtatott, hogy ettől annak csak nőtt az értéke. "Dontvöri! Andersztend?)
Persze mesélnem kellett még a pásztorok mai életéről. Meséltem is. Kérdeztem, hogy a mesét, vagy a valóságot akarja hallani?
- Az igazat!
- Az biza hard lesz for you very, de nosza! (go! vagy mi)
"Megy az a primitív magyar pásztor a Hortobágyon ki a gulyához, amit villanypásztor őriz. (Annak ugyanis nem kell munkabér, és nem csapja fejbe a kisborjút, mert sosem éhes.)
Szóval megy, és látja ám a horizonton, hogy "véletlenül" arra közeledik három IBUSZ szekér tele német turistával, akik az original nagy semmire kíváncsiak. Visszaszalad hát a kunyhóba, a jeansét a ládába gyűri, beöltözik ingbe, bőgatyába, subába (árnyékban negyven fok) és bőszen húzgálja a vizet a gémeskútból, (kezében persze pipával) pedig a marhák még messze járnak. Közben az ekhós szekerekről a sok német turista kigyönyörködi magát tisztes távolból (onnan nem veszélyes a magyar szürke, meg nem látszik a villanypásztor), majd leszállnak a pipáját még mindig szorongató subás primitívnél, hogy ők is kipróbálják a vízszerzésnek ezt az ősi, nagyon könnyű módját. Miután kiörömködték magukat (fotók, videók a very primitívvel közösen stb.) visszaszállnak a kocsikra, s azokkal spontán módon el is tűnnek arra amerről érkeztek. Ott már várja őket a leányrabló betyárbanda (akik főleg ötven fölötti leányokat rabolnak el, és azzal fenyegetőznek, hogy ha nem kapnak pénzt, hát visszaadják!) meg a frissen főtt Gulash, meg az összes szaccsating.
Gulyásunk behajol a kútba ahol búgni kezd egy motor, és ömleni a víz, mert jönnek a marhák.
Az igaziak.
Készít is róluk egy képet az okostelefonjával, és azonnal meg is osztja..."
- Csak német turisták járnak arra? - kérdezte könnyeivel (röhögéstől) küszködve az egyébként német E.
-- ÁÁÁÁ! Néha jönnek svábok is, meg bajorok, szászok, meg osztrákok - mondom vigyorogva
Az utóbbitól láthatólag megnyugodott.
Aztán befelé azon derülök, hogy ők is etetnek ám minket rendesen "knédlivel"!
Szóval idegenben főzni jó!