Még el sem hallgatott a csengő, a gyerekek a zajjal együtt robbannak ki az osztálytermeikből, és roham a büfé ellen.
Ezt csípem. Pontosan ki tudom számítani, hogy az év mely szakaszában, a hó hányadik és a hét eme napján a harmadik szünetben mire számítsak. Pontosan kikészítettem a várható igényeknek megfelelően étel-ital és egyéb árucikkeimet. Kölkök be, sapka le (megjegyzem, az egész iskolában csak én követelem ezt meg tőlük) majd hirtelen fékezéssel befarolnak a sorba.
Kiszolgálás gyorsan halad, míg meg nem jelenik egy"tanerő" hatalmas illatfelhőbe burkolózva.
Félrelökdösi a kölköket, majd az elöl álló kiselsősre rámordul ekképpen:
- Vigyázz bazeg! Nem látod hogy itt vagyok?!
Hátul egy nyolcadikas fotrdít tanárnőről magyarra:
- A tanárnéni vásárolni szeretne...
Mintha mi sem történt volna, tanerő elsorolja igényeit:
- Lesz egy szendvics, egy kóla, meg két kávé, de gyorsan mert sietek!
Nyolcadikas lelkesen:
- Tanárnéni most nem jövendőmondó, hanem vásárló! Csak megjegyzem...
- Kussolj máá te gyerek! - morog az illatos.
Aztán csak kiszámoja lassan csupa apróból az összeget, és megszabadulunk tőle.
A gyerekek ismét életre kapnak, szépen sorban, lökdösődés nélkül végülis mindegyik megkapja amire vágyott. Ki fizet, ki hitelbe (mindig megadták!)
Becsöngetnek.
Még két kicsi igyekszik eldönteni, hogy mit is kérjen, de Illatfelhő beront, elüvölti magát:
- Nem most kell vásárolni! Mit csináltatok egész szünetben?
- Sorban álltak. Csendesen, rendesen, ahogy valószínűleg otthon tanulták... - mondom, de mintha falnak beszélnék, még nekem panaszkodik, hogy milyen rettentesen neveletlenek ezek a mai gyerekek...
Ja! Azok. Nézőpont kérdése...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése