Régről ismerem, igaz, csak látásból. A matematika tudományok doktora, nyugdíjas egyetemi professzor. Mellesleg a szakmában világhírű.
És öreg. Nagyon. És szegény mint a templom egere.Jobb napokat látott öltönyében lötyög ami még megmaradt testéből. Aprókat lépegetve totyog végig a Vásárcsarnokon. Nagy nap van ma! Olasz napok. Ma ingyen ebéd van a kóstolókból! Tehát ma van mit enni...
Szerényen lépked egyik standtól a másikig, érdeklődik minden felől, csak hogy a szegénység gyalázatát elfedje valamivel. És kóstol. Itt egy kis olivabogyót, ott egy kis szendvicskét, amott egy kis pohárka vörösbort. És társalog. Elméje ma is a régi. Csak biztostűvel összetartott szalmakalapja árulkodó egy kicsit.
Visszahívom, és új szendviccsel kínálom. "Ezt még nem kóstolta bátyám" megszólítással, és kifejezve, hogy kíváncsi vagyok a véleményére.
- Akár amikor ott jártam, ugyanazok az ízek! - mondja lelkesen, najd beszélgetésbe elegyedtünk, s kiderült, hogy a környék több mint harminc városában járt régen, és minden emléke élénken él benne azóta is. Szóbakerült művészet, tudomány, történelem... Csak a politika, és a szegénység nem. Azt most egy kicsit sikerült felednie. Míg újból meg nem éhezik...
Nézem távolodó alakját. Mint egy kérdőjel. És valóban sok kérdés merül fel bennem láttára.
Ezeket most nem részletezem. Gondolom értitek az okát!?