Vaddisznó

Hangos csörtetéssel kutatom az avart.

Gombát keresek.

Karomon kosár, benne gyűlik a "szajré". Lila pereszke, szürke tölcsér, és egy nagy darab májgomba a trófea.

Közben agyam valahol nagyon nagyon messze jár. Térben és időben egyaránt. Miközben botommal a pókhálókat takarítom magam előtt, egy másik világban kóborolok.

Ott, ahol fontos vagyok, ahol biztonságban érzem magam, ahol azok vesznek körül akiket szeretek... Szóval képzelt világomat járom...

De valami mozdul előttem! Kis időbe telik, míg ráébredek, hogy ez itt, a valóságban történik.

Alig négy- öt méterre előttem egy hatalmas vaddisznó áll, szemben velem a csapáson, szobor-mozdulatlanul... A szemembe néz mereven. Mintha csak szuggerálni akarna: - Állj meg! Ne gyrere közelebb!

Nem nagyon kell bíztatnia. Ha akarná, sem vágynék a közelébe!

Egy darabig így állunk, ijedt mozdulatlanul, egymást figyelve feszülten.

Érzem a szagát... Nem tudom, ki fél jobban a másiktól? De hogy ő is fél, az biztosnak látszik. Ez a gondolat nyugtatóan hat rám. De hogyan tovább? Én teszem meg az első lépést.   Hátrafelé, lassan, óvatosan, ág sem reccsen, levél sem zörren.... Egyik lábam a másik mögé, majd megállok, figyelem Őt. Nagyon lassan mozdul. Ugyancsak hátrafelé. Tétován tolat egy- két lépést, majd megfordul, és hátra sem nézve elüget...

Még nézem egy darabig az erdőt ott, ahol eltűnt a szemem elől.

Csak egy ág mozog még egy kicsit. Aztán az is mozdulatlanságba dermed. Egy darabig még hallom amint töri az erdőt ahogy menekül. Aztán visszaáll a "rend". Csönd és nyugalom mindenfelé. Mintha mi sem történt volna. Fülemben lassul a lüktetés, s csak most jut eszembe levegőt venni.

Tüdőmbe hangosan tódul a friss levegő. Lassan ismét visszatérnek az erdő megszokott zajai. Istenem! Ez gyönyörű volt!

Már autómban ülök. Hazafelé tartok. Kosaram gombával, szívem az élménnyel van tele.

Ez egy eredményes nap volt! Micsoda élmény! És csak az enyém. Volt eddig...