- Szüreti buli van - mondtam anyukámnak. Egymásra néztünk, és szinte egyszerre mondtuk: Pogácsa!
Régen minden szüretre birkagulyás, és krumplis pogácsa volt a menü. Persze előtte volt a must, a borocska, a murci, és erre nagyon jól jött a pogácsa. Mint ahogy a birkagulyás is nagyon jó étrendi hatást gyakorolt a rengeteg szőlő, és must hashajtó tudománya ellen.
Szóval ha szüret, akkor POGI!
A megfőzött, és kihűlt krumplikat liszttel, tojással, zsírral, sóval, és tejben futtatott élesztővel jól összegyúrom. Az élesztőhöz teszek egy csipet cukrot is. A deszkán kialakított krátert addig forgatom, míg összeáll a tészta. Ezt aztán jól kidolgozom. Behajtom a széleit, összenyomom. Behajtom, összenyomom. Ezt a hajtogatást addig folytatom, míg a tészta nem ragad semmihez, és kissé, kezd megkeményedni a benne megbúvó gluténszálaktól. Szinte hallom a fumigálók kórusát: "Glutén??? Fúúúúj!"
Hát ki kell ábrándítanom őket, mert hiszen az adja a tészta lelkét. Ha tetszik, ha nem...
Nos amikor ez az "egészségtelen" tészta a sodrófa alatt másfél ujjnyira simul, akkor pihentetem egy félórányit, majd éles késsel berácsozom, és kiszaggatom, "kiszúrom" őket. Sütőpapírral bélelt tepszibe rakom, tollecsettel sós felvert egész tojással megkenem, majd előmelegített sütőben 200 fokon addig sütöm, míg a teteje pirosodni kezd. Meg még egy kicsit...
Vigyázat! Finom!
Melegen pont olyan jó, mint amilyen káros. (nekem legalábbis mindig ezt mondták amikor kölyök voltam, de lehet, hogy csak azért, mert nem ártott, ha ebédre is marad belőle.)
Vegyétek, és egyétek!