Rebarbara

Valamikor régen amikor az ulti még nagy divat volt nálunk, akkor hallatszott a társaság körül a következeő beszólás (bemondás) sorozat:

- Ulti.

- Kontra ulti!
- Rerkontra!
- Szubkontra!
- Mórkontra!
- FEDÁKSÁRI!

Később:
- Barbara
- Kontra Barbara!

- re...Hülye...

Ez jutott ma eszembe amikor a rebarbarát készítettem. Szüreteltem kb másfél kilo (gram) levélnyelet. Megpucoltam, lehúztam a héját, hogy ne legyen szálkás. Bár ez még ilyenkor nem nagyon fenyeget, de azért mégis. Ezután feldaraboltam kockákra, evőkanálnyi forró olajba dobtam, és hozzáadott víz nélkül megpároltam. Közben néha megkevergettem. Egy csipet sóval, és négy kanál mézzel ízesítettem. Amikor egészen megpuhult adtam hozzá másfél deci (liter) tejszínt. (tejföllel is isteni) Ebbe előtte csómómentesen elkevertem egy kanál lisztet. A behabart rebarbaramártást még rotyogtattam kb. két percig állandó kevergetés mellett, majd félrehúztam. Burgonyát pucoltam (tudod az a krumpli!) felkockáztam, és sós vízben puhára főztem. Ezután forró olajon megpirítottam. Imádom a rebarbaramártást főtt-sültkrumplival. És erre még lehet tenni egy (vagy több) tükörtojást is dísznek...

Jó étvágyat ha eddig még nem lett volna!

Ételt nem dobunk ki...

Nem dobok ki ételt. Soha. Nagyon meg kell annak romlani, vagy nagyon szerelmesnek kell lennem a sózáskor ahhoz, hogy ételt kidobjak. Így aztán a hűtőm igen csak kicsinek bizonyult. Minden szinten szinte minden. Ahogy az egykori hírverő duma mondta. De ez engem nem vigasztal meg. Be kell állítanom még egy hűtőt, ha elveimhez (és a pénztárcámhoz) hű akarok maradni.
Márpedig a hűség az egyik legfontosabb dolog az életben!
Szóval hűtő.
Hamarosan lesz másik is...

Sajnálom azokat akik

Sajnálom azokat akik étteremben ebédelnek vasárnap. Mert biztosan jókat ettek, ittak, jól ki is szolgálták őket, és valószínűleg mosogatni sem fogták be őket. (ha fizettek) Mégis sajnálom őket. Mert szegények délután közepén ha megéheznek, nem ülhetnek neki egy nagy tányér ebédről maradt rántott csirkecombnak rizibizivel, és savanyú uborkával. Hidegen! Mert ki tudja miért, nekem hidegen jobban ízlik a félretett étel. Csak eszem, és közben nagyon sajnálom azokat, akik kimaradnak ebből az élményből.

Couscous azaz Kuszkusz

Nem is értem, miért nem terjed jobban nálunk a kuszkusz. Ez az igazi lusta háziasszonyok eledele! Nem kell más hozzá mint egy kis fantázia, és egy bögre kuszkusz. Bármivel összekeverjük finom! Olyan a végeredmény mint egy apró tarhonya. Lehet édesen, sósan, zöldségekkel, vagy hússal, esetleg gombával. Lehet köret, de lehet főétel is. Ezt az eredetileg berber menyecskék keze által gyúrt, tördelt, morzsolt "valamit" ma már géppel állítják elő. Durumbúza daráját, és egyéb gabonaféléket használnak hozzá. Előre gőzölik, majd szárítják. Eredetileg mázas cserépedényben készítették. Alul rotyogott a hús, fölötte a zöldségek, majd legfelül egy rostán gőzölődött a kuszkusz. Egyes vidékeken (na nem Európában) ma is a közös kifőzdében készül. A háziasszony összeállítja, majd elballag vele a kifőzőbe, ahol egy nagy tüzet raknak egy erre a célra épített "közös tűzhelyben". Aztán lóbálja otthon a lábát a nyolc -tíz gyerek mellett, majd ebédidőben hazahozza a puhára párolódott ebédet, és tálal. És ez így megy pár évezred óta. De nálunk természetesen ez is másképp van.

Elkészítése egyszerű mint az egyszeregy. Sőt! Szerintem annál is egyszerűbb, mert nem hiszem, hogy a régi idők berber asszonyságai ismerték az egyszeregyet, de a kuszkuszhoz értettek az biztos!

Szóval ezt az "izét" összekeverjük ízlés szerint zöldségekkel (párolás után, vagy nyersen) fűszerekkel, vagy bármivel, majd felöntjük kétszeres mennyiségű lobogó forróvízzel, letakarjuk, és kb. negyedóra múlva, amikor a vizet mind felszívta, tálaljuk.

Én ma apróra vágott piros színű paprikát, apróra szeletelt frankfurti virslit, egész apróra darabolt szalámit, és párolt gombát, egy pici olivaolajat kevertem hozzá. A vízben feloldottam egy tyúkhúsleves kockát, majd forrón ráöntöttem. Tálalás előtt petrezselyem frissen aprított zöldjét , és bazsalikomot kevertem bele.

Meg kellett állapítanom, hogy tudtak valamit ezek a berber fehérnépek na!

A nagyszerű angol menü

Addig néztem a TV-ben e jeles vetélkedőt - kiváló szakácsok, és leendő mesterszakácsok versengenek mindenféle vákuumban sokáig fonnyasztott húsokkal, pudingokkal, és egyéb guszta dolgokkal - míg megéheztem. Kimentem tehát a konyhába, egy kicsit nézelődtem a hűtőben, majd kentem magamnak egy jókora kenyeret kolbászzsírral. Egy szelet sonkával, némi mustárral díszítettem, és egy paradicsom kíséretében kitöltöttem vele azt az űrt ami az imént még oly idegesítően tátongott bennem...
Vákuum...
Na annak ma annyi!