2014. február 28., péntek

Sült manó

Egyszerű vajas tészta. Cukor helyett mézzel. Kilisztezett deszkán kinyújtom, megformázom, porcukros tojássárgával megkenem a színes részeket, majd 150 fokos előmelegített sütőben kb. húsz perc alatt készre sütöm.

Aztán sürgősen kiveszem a sütőből, mert kell a hely a csirkének...

Festéklekvár




Ez mindig nagyapám feladata volt. 

Amióta Márianosztráról hazajött, túl egy agyvérzésen, már csak kisebb feladatokat tudott ellátni a ház körül. De amit tudott, azt nem engedte másnak! 
Ilyen volt a bodzalekvár főzése is. 
Azt mondta, hogy ez az ő feladata. Nagyié majd az lesz, hogy kimossa ruhánkból a nyomokat. 
- De azt nem lehet!- és mosolygott a bajusza alatt. - Jól fest a leve! 
Legalább öt vödörnyi bodzát szedtünk. Így mondom: szedtünk, pedig én leginkább csak az ő kezét szorongattam végig. Jó kis hátráltatója voltam. De végülis együtt szedtük... 
Aztán otthon jól kimosta, lecsöpögtette, mad egy nagy tálba szedegette a bogyókat. 
Aprólékos, egész napos munka volt. De nem unatkoztunk. Csodaszép meséket mesélt nagypám, miközben a tálban lassan szaporodott a bodzahalom. 
Olyan érdekes mesék voltak ezek. Mint ha nem is igazi mesék lettek volna. Olyan bácsikról szóltak, akik egy kicsi szobába voltak összezárva évekig. Egyik sem tudta, hogy miért! Nem láttak napot, erdőt, mezőt, virágokat, nem láttak madarakat, felhőket... Közülük az egyik pap volt. Ő volt a hangulatfelelős. Hozzá bárki forulhatott, ha szükségét érezte. Gyóntatni ugyan nem tudott, mert azt hatszemközt kellene az úrral, itt meg ugye többen voltak. De aztán valaki kitalálta, hogy ha a többiek háttal körbeállják a gyónót és a papot, akkor ők a gyóntatószék... 
És így tettek. 
Bár meggyónni nem nagyon akadt mit, legfeljebb rossz gondoltaikat, türelmetlenségüket, és néha meg-megingásukat hitükben, bár ez mindig csak érintőleges, és soha nem végleges volt. 
Aztán egyikük furcsa dolgokat kezdett dugdosni priccse alatt. Mindenféle apró holmit. Ha kérdezték, annyi volt csak a válasz: - Majd meglátjátok. Ezekkel kiszabadulunk! 
A többiek csak mosolyogni tudtak ezen. - Biztosan elment az esze!- mondogatták magukban. 
Egy napon aztán kirakta gyűjteményét priccse szélére, majd egyik ingét feláldozva, azt a sámlira feszítve, festeni kezdett. 
Akkor látták csak, hogy mindenféle olyan eszköz volt a kincs, ami festéshez elengedhetetlen. 
Igazi festék, csak a zöld volt, az is csak egy kis dobozkának az alján, ami a kerítés festésekor maradt ki... 
A többi színt nagyon találékonyan ételmaradékokból, és mindenféléből állította elő. Volt abban a lekapart faltól,  a priccs rozsdájáig szinte minden. 
És festett! 
A többiek ámultan nézték, ahogy átszellemült arccal viszi fel egyre másra a színeket, foltokat, s lassan alakulni kezdett egy gyönyörű világ! 
A zöld minden árnyalata ott pompázott azon a csodálatos tájképen! Oyan szikrázóan zöld, volt, hogy amint nézték, szinte érzték a fű, a lombok és a virágok illatát! 
Olyan valószínűtlenül szép volt, hogy teljesen beleélhették magukat a tájba. És szabadokká váltak ahányszor ezt a képet nézték! 
Egy alkalommal az egyik őr megjegyezte, hogy ha valaki így tud, az miért giccset fest? 
- Hiányzott már ez a szín az életünkből. - volt a válasz. 
  
Nagyapám amíg mesélt már régen átválogatta a bogyókat, majd egy paszírozón lassanként átnyomta, egy nagy lábosba tette, megcukrozta, egy kis citromot facsart belé, és folyamatosan kevergette a tűzön. 
- Hogy oda ne égjen! - mondta 
- Hát ti mit főztök? - toppant be Nagyi aki a városból jött éppen haza. 
- Festéklekvárt- volt a válasz - és kacsintott. 
- És szabadságot! - lelkendeztem. 
Nagyi egy pillanatra megállt, nem is fordult felénk úgy mondta: 
- Már megint mivel tömöd a fejét annak a gyereknek! 
De mi ezt már alig hallottuk meg. 
Messze jártunk. 
Időben és térben egyaránt messze. Fogtuk egymás kezét, és egy másik világban barangoltunk. 
Nagyapa és unokája. 
  



Bodza

Bodza (sambucus nigra)





Egészséges érett fekete  bodzaernyőket gyűjtünk, lebogyózzuk, megmossuk, leszűrjük, rövid ideig főzzük, egy nagy edény fölött átpaszírozzuk, majd az így kapott masszát negyedannyi tömegű cukorral, egy kis tartósítószerrel, (le..@rjuk az egészségesbioistennyila dumát)  és egy kis citromlével összefőzzük addig, amíg besűrűsödik. 
Jól kimosott üvegeket mikróban (Igen! ne nyavalyogjatok! A mikró csodás dolog!) kifertőtlenítünk, majd ezekbe töltjük a kész bodzalekvárt. 
Légmentesen lezárjuk, tetszés szerint dunsztolhatjuk is ha nincs elég bajunk, de fölösleges, mert a nátrium glutamát vagy mi megtette már áldásos hatását, és a következő tíz- tizenöt évben nem romlik meg az üvegek tartalma.



Ezután valami nagy bevásárlóhelyen (multik előnyben) összevásárolunk mindenféle modern moszószert, mert ha egyszer ez az izé valami ruhaneműbe beleveszi magát, hát háziasszony legyen a talpán aki megbirkózik az eltávolításával! 
De azééé jó étvágyat hozzá! Isteni finom! 
U.i. 
A jobboldali képen a gyalogbodza látható, ami arról nevezetes, hogy minden része mérgező, bár igaz, hogy csak nyersen. Ezért aztán a Dunántúlon ebből is főzik a csetét, és mint látjuk még nem haltak ki... 
(pálinkának sem utolsó)                                             

Majomméz




Majomméz. Ahogy gyermekeink hívják. Így legalább van értelme! 
Többféleképpen készíthető. Én a nagyüzemi módját írom most le. 
Na essünk neki! 
Egy nagy tálba (én Nagyi réz habüstjében szoktam) beleütünk egy tojás sárgáját. Rádobunk egy kanál mustárt, sót, egy kevés citromlét, és habverővel jól összedolgozzuk. Lassan, eleinte cseppenként, később folyatva keverés közben hozzáadjuk az étolajat. (ezesetben napraforgó) 
(Érdekes, az ember nem is hinné, de ha ügyesek vagyunk, akkor egy tojás sárgája felvehet akár egy liternyi olajat is... És nagyon finom lesz!) 
Közben vigyázunk arra, hogy mindig jó kemény legyen elegyünk. Kóstolással megállapítjuk, hogy milyen fűszer kell még bele. (porcukor, só, fehérbors) 
Ez a majonéz. Durvább kivitelben láttam már úgy készíteni, hogy minden belevalót beleöntöttek egy turmixgépbe, összetrutymákolták, és kész. 
Érdekes, de az is finom lett! Rutin kérdése az egész. 
Ha tartárt akarunk készíteni, akkor az előbb leírt majonézbe még belekeverünk jó adag tejfölt, porcukrot, sót, egy kis fehérbort és még mustárt. 
Kikeverjük, és lehet nyalakodni! 
(Bár azt mindig lehet!) 
Aztán ha van még a múltkori gombából, azzal jól összekeverve....Hmmm! 
Egy barátom jut eszembe erről, akinek kedvenc mondása volt: 
EGYÉ IGYÁ NE BÁNKÓGGYÁ! 
Szóval így!



Ha nincs otthon semmi, megmondja majd a





Megmondja majd a Vénember! 
Meg biza! 
Ha nincs semmim itthon, akkor ezt a gyorskaját készítem. Egyszerre gyors, finom, és laktató. 
Arra született, hogy az összes maradéknak helye legyen belemben... 
Tál. Beleütöm azt a két tojást, ami még maradt. Rászórok négy púpos kanál lisztet. Egy kevés olaj nem árt bele. Kb úgy két kanálnyi. Ha van itthon... 
Aztán a só, és annyi tej (ha van, ha nincs akkor víz) AMENNYIVEL EGY A PALACSINTÁNÁL SŰRŰBB TÉSZTÁT TUDOK KEVERNI! 
Ha van maradék kolbi. azt apróra kockázva belekeverem. 
Sütés: 
Serpenyő, bőven öntöm az olajat (itt meg kell jegyeznem, hogy tévhit az, hogy ha kevés olajban sütök, akkor nem lesz "tocsogós". Ha több olajban sütöm, azt jól felforrósítom és nem hűti le a tészta amikor beleöntöm. Így nem veszi fel az olajat!) és jól felforrósítom. Akkor jó, amikor elkezd füstölni az olaj. 
Beleöntöm a tésztát. Egy öntet egy adag. Ezért annyit öntök, hogy a serpenyő alján legalább másfél centi vastag legyen. Jól átsütöm, megfordítom, itt is átsütöm, kiteszem egy tányérra és sajtot reszelek rá. Jó sokat (ha van otthon) Ha jól készítem, akkor egy olyan süti lesz a végeredmény, ami már- már hasonlít egy kicsit a pizzának a tésztájára. 
Kecsapot is lehet rá loccsintani. Nem rontja el! 
Fogyasztás: 
késsel, villával ajánlom... 
Jó étvágyat! 
 




Gomba télire




A frissen szedett, fiatal, lehetőleg keményhúsú (mondom, hogy fiatal!) gombát megtisztítjuk, szeletekre vágjuk, és sós vízben megabáljuk.
Külön elkészítjük a savanyúságlét, olyan legyen, mint ha csak uborkának lenne... (víz, só, cukor, koriander, mustármag, és ízlés szerint pl. kapor)
Ezután a gombát vegyesen nyers szeletelt vöröshagymával rétegelve üvegekbe szedjük, egyharmadáig 20%-os ecettel továbbiakban a savanyúságlével felöntjük.
Tehetünk bele tartósítószert (ne nyavajogj!) vagy a tetejére néhány kanál olivaolajat, ami elzája a levegőtől, ezáltal sokáig eltartható.
Szárazdunszt ajánlott!
Aki ennek a leírásnak alapján nem tudja elkészíteni, az vessen magára! (keretsztet)
Ez a kaja magában is finom savanyúság télire. Minél több fajta gombából készült, annál finomabb!
Ha egyéb salátát szeretnénk belőle készíteni, akkor csak le kell szűrni a levéről, majd tartárral, vagy majonézzel összekeverni. Ezután néhány órára fólia alatt a hűtőbe tesszük míg "összeérik", és fogyasztható.
VIGYÁZAT! NAGYON FINOM!
 
 



Valamit enni kellene



Valamit enni kéne! 

Nézzük csak mi van itthon! 
Tulajdonképpen pénzen kívül minden. Azt meg úgysem esszük, csak közvetve... 
Szóval legyan csirke. 
Tepsibe egy kevés zsiradékra szépen lerakunk egy réteg nyers burgonya szeletet. Rajta elrendezzük a csirkeszárnyakat. (lehet combokkal is, de akkor kicsit tovább sütjük) Egészben persze, és látványosan egyformán, két sorban szép szimmetrikusan. Ezeket előtte besózni. Fűszerezni (ízlés szerint) én majorannával, kakukkfűvel, borssal szoktam. 
Tetejére egy réteg almaszeletet takarónak. Ez nem csak aromát, de kellő nedvességet is biztosít a sütés ideje alatt. Alá öntünk egy fél bögre vizet, majd alufóliával letakarva az előmelegített sütőbe tesszük.(180 fok) Kb ötven perc múlva a fóliát levesszük, s addig sütjük tovább kétszáz fokon, amíg szép piros lesz a teteje. Közben néha a saját levével locsoljuk. 
És nyeljük a nyálunkat közben. Vagy mást. Én bizony nem mindig bírom kivárni, ezért közben az odakészített katonákkal (kenyérdarabkák sajttal, sonkával és mindenfíjta jóval) vígasztalom pocimat. Közben a sütőből áradó meleg hatására bizony meg is szomjazom, erre találták ki a vörösbort. Vigyázat! Csak módjával! 
Módja: Egy szép karcsú pohárba kb. egyharmadáig töltöm, ablak felé fordulva átnézek rajta mint gyárigazgató a portáson, megszagolom, élvezem az illatát, közben eszembe jutnak szebbnél szebb gondolatok, hümmögök egyet, majd apró kortyonként elfogyasztom. 
Minden cseppjét kiélvezem. 
Többnyire ezt még néhányszor megismétlem. 
Ha jó kedvemben vagyok, akkor a sült alá víz helyett is valami hasonlót öntök. Hadd igyon az a csirke is még egyszer valami finomat! 
Miután a sült megsült, pecsenyetálra teszem. Köretnek a hagymás törtburgonyát ajánlom hozzá egy kis őrölt szerecsendióval bolondítva meg. Olyan fincsi krokett jelleget kap tőle... 
Az egészre rálocsolom azt a fínom szaftot ami a tepsiben maradt, még mellé halmozom azt a kis sültkrumplis sültalmás egyveleget ami még ott keletkezett a folyamatok során... 
És JÓ ÉTVÁGYAT KÍVÁNOK hozzá! 
Fotó később. Most eszem valamit gyorsan... 



Vega



Régen figyelem, hogy mi a bajom a vegásokkal. 

Ma sem tudom. Csak azt, hogy valami nincsen rendben velük. Valami nem úgy működik bennük, ahogyan azt egy átlagember megszokta. 
Régebben jellemző volt, hogy ha egy társaságba vegás került, akkor azonnal térített. Legalábbis szeretett volna. Mára erről többnyire leszoktak szerencsére. Már megjegyzéseket sem tesznek mint pl. "hullatea" a húslevesre... 
És mégis, rengeteg nekifutásra sem tudtam megszeretni őket. 
Van bennük valami közös furcsaság. 
A gondolataik olyanok, mintha normálisak lennének, aztán kiderül, hogy valahol mélyen alapjukat veszítették s így már semmi értelme. 
De ők továbbra is hisznek benne. 
A vegások nem elégszenek meg étkezési különlegességükkel. Többnyire követi ezt az ezotéria, reiki, és egyéb áltudományos "butaság". 
És így már kezd róluk összeállni a kép! 
Mivel sehogyan sem tudják önmagukat kifejezni, ezért átvesznek jól hangzó eszméket, szokásokat, és azokat fantasztikus érzékkel magukéként tálalják környezetüknek. 
Ráadásul mindezt úgy teszik, hogy HISZNEK benne, hogy ez mind a saját véleményük, saját ötletük, és elhiszik, hogy ez nekik jó! 
Lelkük rajta! 
Megint Gonosz barátom jut eszembe róluk. 
Azt mondta: "A vegásokat elnézegetve azon gondolkozom, hogy azért lettek vegások mert hülyék, vagy attól lettek hülyék, hogy vegások. Mindenesetre egyetlen épet nem találni köztük" 
Tessék! Lehet megsértődni (de vigyázat, akkor lebuktok a titkolt vegátokkal!), vagy lehet vitatkozni! 
Én csak azt tudom és akarom hozzátenni, hogy: 
1.-  Tapasztalatom szerint mindenben ártalmas a végletesség. 
2.- A nagy IGAZSÁGOK tudói mind buták, de okosnak képzelik magukat. Ettől veszélyesek. 
3.- Szeretem a húst, mégis vannak olyan időszakok amikor hónapokig nem kívánom. Olyankor     kihagyom, de egy idő után ellenállhatatlan vágyat érzek egy nagy cupákra... 
4.- NEKEM VAN IGAZAM! 
Punktum! 




Gombás hagymaleves máshogy


Nálam a főzés mindig úgy kezdődik, hogy mi van itthon hozzá. Aztán ma amikor kinyitottam a hűtőt, ott árválkodott egy szép póréhagyma, meg három fej gomba. Egy kicsi olajon megfuttattam a karikára szeletelt hagymának a zöldebbik részét, hozzá szeleteltem két gombát. Pici vízzel felengedtem, majd kevés forralás után ízesítettem (só, bors, stb.) Azután félrehúztam, és merülő kotyvasztátorral (turmix) összemicsodáltam péppé. Visszatoltam a tűzre, beledobáltam ami a deszkán maradt, (fehér hagymaszeletek, és egy fej szeletelt gomba) majd egy tejes habarással besűrítettem. (Lehetne persze tejszínnel mint a franciák, tejföllel mint a magyarok, de üres hűtőszekrénnyel nem lehet.)

Tálkába szedtem, reszeltem rá sajtot (pont olyan mint a trappista, csak egészen más)
Most a pirítós kockákhoz csak a kenyér, és a türelem nem állt rendelkezésre.
De isteni lett!
Ajánlom!

Miután egy adagot megettem, a másodikba cseppentettem két csepp almaecetet, és tizenegy csepp citromlét. Fantasztikusan kihozta a hagyma ízét!
Most már csak azt nem tudom, legközelebb hogyan készítsem...

Kecsketejbegríz





Ma reggel tejbegrízt kért tőlem két vendéggyerek. Mondom, hogy itt csak kecsketej van ám! 

Mire ők, hogy annál jobb! Olyant még nem kóstoltak. 
Mit mondjak, egészen meghatódtam. Mert manapság nem divat ez a jólneveltség. Mert ez a nagy nyitottság az újra, ez bizony elsősorban nevelés kérdése. És nekem nagyon jólesett, mert elszoktam tőle. 
Inkább az a jellemző, hogy minden gyereknek az ismert márka "kell". Nem kérik, hanem kijelentik: Kell! Meg aztán az előítéletek, miszerint amit nem kóstoltam, az biztosan rossz. Mint Kelemen Annácska a főzőcske műsorban. 
Aszongya: - Amit még nem ettem, azt meg sem kóstolom! 
Hát ezen nemigen lehet már segíteni. Van háromféle kaja, azt eszi míg ki nem pusztul... 
De ezek a gyerekek! Öröm volt nézni ahogy falták a "kecsketejbegrízt"! 
S ők valószínűleg így fognak fogadni az életben minden szellemi táplálékot is. 
És ez nekem öröm! 
Kicsit ugyanis elegem van már a divatosan ellenálló egyengyerekekből és felnőttekből. 
Jöhet az új generáció!



Tőtött dagadó

Dagadó




Végy EGY NAGY dagadót! 
Töltsd meg! 
Süsd meg! 
Edd meg! 
Jó étvágyat!



Dagadó </ title></font></font></p> <p> <br></p> <p> <font><font><pubdate> Thu, október 9., 2008 00:40:43 +0100 </ pubDate></font></font></p> <p> <br></p> <p> <font><font><guid isPermaLink="false"> 3449432 </ guid></font></font></p> <p> <br></p> <p> <font><font><description> <p> vegy EGY Nagy dagadót! </font><font></ P> Töltsd meg! </font><font></ P> Süsd meg! </font><font></ P> Edd meg! </font><font></ P> Jó étvágyat! </font><font></ P> </ description></font></font></p> <p> <br></p> <p> <font><font><author> venember </ author></font></font></p> <p> <br></p> <p> <font><font><enyim:tag> recept </ enyim: tag></font></font></p>

Mártás



Ebben az esetben nem egy Mártával szennyezett valamiről, hanem egy ételféleségről lesz szó.
Spegetti magyarosan.
Végy három nagyobb karika Csabai házikolbászt. Vagdosd olyan apróra, amilyenre csak bírod .
Egy serpenyőbe kevés oliva olajon fonnyassz meg egy közepes méretű vöröshagymát (Ne egybe te bohó! Apróra vágva!)
Dobd bele a kolbidarabkákat.
Apríts hozzá zöldpaprikát, paradicsomot kedved szerint.
Folyamatos rázás, vagy kevergetés mellett pirítsd le, majd reszelj rá kb. öt dkg. trappista sajtot. Ha van otthon, tehetsz bele egy kevéske "kecsapot" is, de ezt csak módjával, mert különben "Meki" íze lesz az egésznek.
Keverd el egy- másfél dl. tejföllel, majd keverj hozzá egy kis oregano-t. Ezzel épp csak felforralod, és kész a mártás.
Főzz ki bő lobogó sós vízben tetszés szerinti (fejenként 8-9 dkg.) száraztésztát. Jelen esetben spagettit.
Úgy tudhatod, hogy mikor kész, hogy egy villával vegyél ki egy szálat. Ha sikerül, akkor még főzd néhány percig. Akkor jó a tészta, ha már nem marad a villán, és még nem marad a villán. Ha túlfőzöd, megit ott csüng rajta valami ázalag.....
Szűrd egy nagy tálba, öntsd rá a mártást, jól forgasd át, és azonnal tálald!
 
Ugyanez gazdagon:
Még tálaláskor reszelj rá sajtot. De a sajt ebben az esetben a parmezánnal kezdődik, és ott is ér véget. Mást inkább ne...
Jó étvágyat kívánok hozzá!
u.i.
Aki nem ül azonnal az asztalhoz, azt neveld meg!