2014. február 18., kedd

Mandulás paralelogrammák


Munka előtt megnézem, hogy a hűtőben van-e elegendő mennyiségű inzulin... Aztán:
Lisztet feleannyi búzadarával, vajjal, kis sóval, sok cukorral, egész tojásokkal (2), szárított élesztővel, vagy sütőporral, reszelt citromhéjjal két nagy marék mazsolával összegyúrok. Az így kapott tésztát két részre osztom. Mindkettőt kilapítom sodrófával kb. fél centi laposra. Az elsőt tepsibe fektetem sütőpapírra. Erre halmozom vastagon a tölteléket. (Kb három- négy centi)
Ráterítem a második tésztát. Széleit behajtom. Kiszúrkálom villával, megkenem egész tojással, megszórom fahéjjal, és porcukorral.
Előmelegített 160 fokos sütőben kb. 45 perc alatt készre sütöm. (légkeveréssel)
Teljes kihűlés előtt csokoládé masszával lekenem a tetejét.
Másnap levagdosom a széleit. Közben erősen hadakozom fakanállal a mindenfelől orvul támadó gyerekekkel. Majd háromszor négy cm. (igény, és ízlés szerint más méret) paralelogrammákat (lehet oktaédereket is, de azt nehéz bekapni egyben, és különben is a név kötelez!) szeletelek belőle. Ha még mindig van belőle, megszórom porcukorral, és fémdobozba rejtem kínálásig.
Figyelem! Előnyös, ha a fémdoboz vásárlásakor ismerjük a házi számkódos széf belső méreteit!

Tőtelék:
Sok mandula, (lehet dióval is!) sok alma (kibelezve, de héjával!) Erre különösen jó az apró szikkadt bio alma. Csipet só, sok cukor, és egy egész tojás. (ha az alma lédús, ki kell csavarni, és a levét jól meginni!) Ezt jól összekutyulom. Egy kenhető, nem folyós massza lesz belőle. Ha a massza híg, akkor búzadarával sűrítem.
Figyelem!
Jobb mint a Gerbaud!!! És a neve is egyszerűbb.
u.i.
Ne kérdezzétek a pontos adagokat a hozzávalóknál! Nem tudom. Többször sütöttem, és egyre jobb lett. Most már mindig állandó a minősége.
Minden „gondulomnyi” ahogy Nagyi mondaná...