2014. szeptember 7., vasárnap

A szószok

A húsok sütéséről, meg a köretekről már rengeteg szó esett. Legalábbis több, mint azt szerettem volna. És a saláták is megkapták a kellő nyilvánosságot. Most az egyéb kiegészítőkről pár sor. Pl. desszertek, szószok, mártások satöbbi satöbbi.
Elsőnek a szósz.
A szósz nem más, mint egy aromásított lötty sűrítve, vagy éppen hígítva, igény szerint. Szerepe, hogy a főételnek hangsúlyt adjon, esetleg eltakarja a hiányosságait, mindenesetre az összhatás elkerülhetetlen eleme bizonyos ételféleségeknél.
Ma pl. a húsokhoz köretnek hagymás törtburgonyát adtam, és szósszal loccsantottam nyakon.
Ez a szósz a húsok sütésénél keletkezett lével indul. Tulajdonképpen egy barnamártás szerűséget készítettem ennek e lének a sűrűre főzésével. Ebbe a sűrű lötyibe kevertem egy kis feketeribizli szörpöt, egy kanál "kecsapot" (ami mindenkit becsapott) némi párolt sárgarépát, fehérrépát, egy kevéske hagymát, és saját termesztésű fokhagymát. Összeturmixoltam, felforraltam, és amikor éppen megfelelően sűrű volt, akkor tálaltam.
Többféle szerepe közül az egyik, hogy az aromákat adja, a másik, hogy az ételek, köretek szárazságát ellensúlyozza, a harmadik pedig, (és ma ez volt a legfontosabb) hogy mivel nem a főzés színhelyén tálaltam, ez a szósz akadályozta meg a hússzeleteket a kiszáradástól, és a kihűléstől.
Hát nem lett rossz ma sem.

2014. szeptember 4., csütörtök

Áfonyalekvár

Mi kell hozzá?  Hát áfonya. Meg cukor, meg citromlé. (csak kevés)

Lábosba dobod a bogyókat. Elkezded forralni. Pár perc múlva egy krumplitörővel kicsit megnyomkodod, majd lassan forralod még kb húsz percig. Ezután rakod bele a cukrot, és egy kis citromlét. Utóbbi főleg a színmegőrzés miatt kell. Pár percig együtt rotyogtatod kevergetés mellett, majd kiforrázott üvegekbe töltöd, dunsztba teszed, mosogatás után lehuppansz egy fotelba, hátradőlsz, és élvezed:
Ez is megvan!
u.i.
Higgyetek nekem! Nem fotó a fontos...

2014. szeptember 1., hétfő

Halpogácsa Györgyi módra

Györgyi T


Ezt a receptet Gordon Ramsaytől loptam, de egyszerűsítettem kissé: nem volt éppen kéznél turbolya nálam :) , így kihagytam. Ha neked van, tedd bele, biztos jobb lesz tőle. 
Tessék, itt a garantáltan szálkamentes, gyereknek is nyugodtan adható, ízes halpogácsa, ami fagyasztott halból is tökéletes lesz. Nem mondom, hogy villámgyors, de előre el lehet készíteni és csak készre kell sütni.
Kell hozzá kb 30 dkg lazacfilé (ha csak törzs van, azt is fel lehet használni, de nagyon alaposan át kell nézni a szálkák miatt), 30 dkg tőkehalfilé (a fejetlen fagyasztott is megfelel, könnyen le lehet fejteni a gerincéről, csak a farka végét ne használd fel, mert ott gyűlik fel a halzsír, ami gyorsan állott ízt kap és elrontja az egészet). 40 dkg krumpli, egy citrom, egy jó csipet kakukkfű, petrezselyemzöld, só, olívaolaj, bors, kis liszt, tojás, zsemlemorzsa. 

1) A (kiolvasztott) halakat megnyúzom, lemosom. Lábosban teszek fel forrni vizet, beleteszem a megmosott citrom felét felkarikázva, a kakukkfüvet, sót. Amikor gyöngyözve forr, beleteszem a halakat, és kicsit főzöm, épp csak hogy ne legyen nyers. Kiveszem, hűlni hagyom, és amint lehet, kézzel szétfejtem, minden szálkát eltávolítok.
2) A krumplit meghámozom, egyenletes kockákra vágom, sós vízben megfőzöm (kb 20 perc). Leszűröm. letakarva állni hagyom, hogy kiadja a lisztes mivoltát. Még melegen megtöröm, a másik fél citrom lereszelt héjával, levével, olívaolajjal ízesítem.  A két masszát összekeverem könnyedén, kézzel.
3) A petrezselyemnek csak a lecsipkedett levelét apróra vagdalom, hozzáadom a masszához. Pogácsákat formálok, lisztbe-tojásba-zsemlemorzsába forgatom, és két órára hidegre teszem, hogy összeálljon.
4)Ramsay szerint ezután elő kell sütni kevés olajon, serpenyőben, aztán készre sütni sütőben, 180 fokon, kb 15 perc alatt. Én sütöttem már így, sütöttem elősütés nélkül, csak olajjal kicsit meglocsolva és pirulásig sütőben, de hagyományosan bő olajban is. Mindhárom esetben jó lett. Mivel minden hozzávaló már eleve főtt, csak az a lényeg, hogy ropogós kérget kapjon. A megadott alapanyagmennyiségből 12 db közepes nagyságú halpogácsa lesz, négy felnőttnek bőven elegendő. Párolt zöldborsóval szoktam tálalni, és a tartármártás se árt neki 
kész.jpg
u.i.: mivel a bejelentkezett vendégek lemondták a jövetelt, most lefagyasztottam a vacsorát, ahogy Te mondtad, ügyelve, hogy teljesen hideg legyen, és négyesével egy-egy órás különbséggel tettem be a fagyasztóba, hogy gyorsan fagyjanak meg. Majd beszámolok róla, hogy jó lett-e újrasütve is.

Györgyi T 

Ugye tudod?

Ugye tudod, hogy ez nem egy receptblog? 
Itt néha a kaja a téma, de leginkább az általa gerjedő gondolataim.