2014. június 25., szerda

Sugo all'amatriciana

Ma egyedül leszek. Ilyenkor valami egyszerűt, és gyorsat szoktam készíteni. Ezért (is) szeretem az olasz konyhát. Gyorsak, és finomak az olasz ételek. Itt a ragyogó alkalom, hogy elkészítsem magamnak a frissen tanult "Spaghetti all'amatriciana" nevű ételt. A címben azért a "sugo" azaz szósz szó szerepel, mert tulajdonképpen az ennek az ételnek a lényege. Ma én egy spaghetti tésztához keverem, de lehet többféle száraz, vagy frissen készített tésztával is készíteni. A története tulajdonképpen annyi ennek az ételnek, hogy az amatricei asszonyok készítették eredetileg, és ebből vált az egyik legjellegzetesebb alap szósszá Olaszországban.

 Hozzávalók:
20-25 dkg pancetta (vagy bacon, ami ugyanaz a "hasaalja"), egy nagy fej vöröshagyma, négy-öt paradicsom (vagy paradicsom konzerv) olivaolaj (kevés, a szalonna megindításához) só, bors, petrezselyem, sajt, serpenyő, tűzhely, szakács...

Egy forró serpenyőbe beleöntöm az olívaolajat, rádobom a felkockázott szalonnát. Zsírjára sütöm, majd beledobom az apróra darabolt hagymát és egy chilipaprikát, szintén nagyon apróra vágva. Hagyom pár percet pirulni, majd hozzáöntöm a paradicsomot, sózom, borsozom  és lefedve 15-25 percig párolom.
Amikor elkészült belekeverek egy maréknyi frissen aprított petrezselyem zöldjét, hozzákeverem a közben kifőzött (mondom: kifőzött, és nem magyar módra szétfőzött) tésztához, és pecorino sajttal (juhsajt) megszórva tálalom. Az eredeti a "pecorino romano" sajttal készül, de ma nekem "csak" parmigiano van itthon. Illetve van más is, de ezzel lesz nekem a legfinomabb... (ez körülbelül olyan, mint ha egy "Soltvadkerti ugratós" bort egy  Badacsonyi kéknyelűvel "hamisítanék" Pedig ez manapság pont fordítva szokás sajnos. Kérdezzétek csak meg erről nyugodtan a Vargát!)
Szóval hajrá!
Ha majd készen lesz, és nem felejtkezem bele nagyon a táplálkozás természetfölötti élményébe, akkor készítek nektek róla fotót is, hogy jól beinduljon a nyálképződésetek! Ugye örültök?

5 megjegyzés:

  1. Finommm....
    petrezselyem nélkül is el tudom képzelni :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem vagyok olasz. Ez abból is látható, hogy én soha nem főzök kétszer ugyanúgy semmit... :-)

      Törlés
  2. Ezt olyan félórás kajának gondlom.
    És finomnak... :o)

    VálaszTörlés
  3. Próbáld ki! Ha a párolást öt perc után megszakítod, és leveszed a fedőt, akkor állandó kevergetés mellett a tizenötödik percre már be is sűrűsödik, és azzal el is készült.

    VálaszTörlés
  4. Györgyi (akitől ezt a kaját ellestem) igencsak finoman közölte velem, hogy az eredetiben nincsen petrezselyem. És valóban! Abban nincs. Bocsánat!
    Ezt meg kellett jegyeznem, mert az olaszok messzeföldön híresek hagyománytiszteletükről. Szóval ha nincs benne akkor az amatriciana, ha meg bármit változtatunk rajta akkor csak valami utánérzés amatriciana módra.

    VálaszTörlés