2014. április 7., hétfő

Nyugtató tojásos bacon


Egy serpenyőbe csöppents kevés zsiradékot. Lehet olaj is, de sokkal finomabb a zsír. Forrósítsd fel, majd dobj bele két szelet vöröshagymát, ami miközben megpirul, karikákra fog szétválni. Erre dobj rá két szelet bacont. Tudod, a bacon az azt jelenti angolul, hogy szalonna. De nem ám azt amit a magyarok annak neveznek! A bacon színtiszta lágy hús egy vékonyka kis zsírcsíkkal a szélén, esetleg a közepén is. És általában pácoltan árulják. Nos ez a forró zsíron pillanatok alatt átsül, egyik oldala megpirosodik, de nem kemény, hanem vajpuha, mégis roppanós állagú lesz, ami a szájban szinte harapás nélkül olvad, és árad szét. A megpirított bacon tetejére üss két tojást! Annak a tetejét csipetnyi sóval hintsd meg, majd fedő alatt tartsd míg a még folyós sárgáját átfedi egy vékony fehérje réteg.


Végy egy tányért, s a serpenyő tartalmát csusszantsd át arra! Tűzz a tetejére egy kis petrezselyem darabkát, szeletelj mellé friss (ha lehet házi) kenyeret, és egy csemege uborkát!
Mire ezzel készen leszel elpárolog minden mérged! Ha még meg is eszed, hát biztosan nem lesz a szívedben harag. Annál inkább gondolsz majd szeretettel arra aki ezt a receptet küldte Neked!
És ha véletlenül egy tükörbe pillantasz, csak egy határtalan mosollyal találod szemben magadat. 
Ha meg vegetás vagy, akkor a zsír helyett olaj, a bacon helyett szeletelt tofu, esetleg padlizsán, a mosoly helyett meg egy olyan mosolyféle.



Jó étvágyat kívánok!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése